Ezzel a címkével ellátott bejegyzések: 2010

Mit hozhat 2010?

0

A választások miatt vajon másmilyen évnek nézünk elébe? Vezető közgazdászok és elemzők szerint a választási év miatt szinte semmilyen komolyabb pozitív intézkedés sem várható hazánkban. A mostani kormány elkötelezte magát a hiány jelentős csökkentése és más, a pénzügyi stabilitás megteremtésére szolgáló lépések meghozatala mellett, és ezekhez a következő kormánynak is ragaszkodni kell. A minden bizonnyal kormányra kerülő Fidesz (és esetleges külső-koalíciós támogatói) politikusai és szakértői azonban régóta azt mondják – és véleményüket semmiképpen sem lehet a szőnyeg alá söpörni, hiszen kiváló közgazdászokról van szó –, hogy egészen más gazdaságpolitikát terveznek, mint Bajnai kormánya. Adócsökkentés, tehercsökkentés, áfaváltoztatások stb. állnak a Fidesz „mit tegyünk az első napokban” listáján. Hogy pontosan minek nézünk elébe, senki sem tudja, hiszen lehet, hogy a jobboldali párt csak blöfföl, vagy a választások után „hirtelen” rájön, hogy programját „sajnos” mégsem tudja megvalósítani, és kormányra kerülve elfelejti minden addigi ígéretét.