A következő témában írt bejegyzések: Autóhitel

Az autóhitel igénylés lépései

0

Minden autóhitel, motorhitel stb. folyósítási kérelem legelső lépése, hogy az ügyfél elhatározta magát a gépjármű megvásárlására. Ezután a kereskedőé a következő lépés, kiválasztani az ügyfél és a saját részére legmegfelelőbb finanszírozót.

Ezt a különböző lízingcégek más és más termékpalettáival és kockázatvállalási hajlandóságukkal próbálják elősegíteni, amit véglegesen az autószalon, autókereskedés értékesítője dönt el. Amennyiben az ügyfél felkészülten érkezik a szalonba, kereskedésbe és van nála a személyazonosságát igazoló iratokon (személyi igazolvány, lakcímkártya, jogosítvány, adókártya, TAJ kártya) kívül közüzemi számla befizetett csekkel, úgy az autóhitel kérelem azonnal indítható. Ha viszont az ügyfél hiányos dokumentumokkal érkezik, úgy a hitel kérelem elkészítése addig csúszik, míg minden hiányzó adatok és az azt igazoló dokumentumok pótlásra nem kerül. Az esetek többségében ez utóbbi a jellemző, hiszen kevesen indulnak úgy autót, motorkerékpárt venni, hogy minden szükséges papír már náluk van.

Az autóhitel igénylés következő lépése során az értékesítő a kereskedés számítógépére feltelepített banki kalkulációs program segítségével kitölti a hitelkérelemhez szükséges adatlapot. Majd faxon vagy az internet segítségével online elküldi azt, valamint az ügyfél személyes dokumentumait, a járműhitel finanszírozóhoz. Az így felküldött anyagot egy előterjesztő előzetes bírálatnak veti alá (BAR lista, telefonszám, munkahely ellenőrzése), majd továbbítja a bíráló felé.

Miután megszületett a bírálat eredménye, ami lehet pozitív, tehát elfogadó vagy negatív tehát elutasító, illetve vállalhatja a finanszírozó a hitelkérelem módosítással történő elfogadását. A hitelbírálat eredményéről a kereskedés kap értesítést. Amennyiben az autóhitel elfogadásra kerül, a kereskedés az ügyfél nevére kiállított számlát és az ügyfél által aláírt hiteldokumentumokat faxon, vagy e-mailben megküldi a finanszírozónak, ami úgynevezett előfinanszírozás keretében átutalja a kereskedés számlájára az igényelt hitelösszeget.

Az autó, motor forgalomba helyezése vagy átírása után, az átadást követően a kereskedés a záró dokumentációt visszaküldi a finanszírozónak. Az autófinanszírozással is foglalkozó pénzintézetek képviseleteiben hasonlóképpen működik az autók, motorok finanszírozása, mint az autókereskedésekben. Egyetlen plusz momentuma a folyamatnak, hogy amennyiben nem magánszemélytől veszi az ügyfél az új, illetve a használt autót, úgy fel kell venni a kereskedéssel a kapcsolatot, hiszen a szállító ebben az esetben a kereskedés.

Mind a Merkantil Bank, mind az Erste Leasing, CIB Autóhitel termékei között szerepel már egy ideje a magánszemélyek közötti finanszírozás, ami azt jelenti, hogy közvetlenül a magánszemély eladónak utalja ki a bank a hitelösszeget. Ezáltal a kereskedés, mint közvetítő kiiktatódik. Ennek az értékesítési csatornának több előnye is van. A kereskedések, akár saját autót adnak el, akár bizományosként értékesítenek, minden esetben van jutaléktartalma az ügyleteknek. Így viszont a vevő közvetlenül az eladótól veszi meg az autót, ezáltal a kereskedésnek semmi köze sincs az ügylethez, azaz a kereskedői jutaléktól mentes a hitel, tehát kedvezőbb az ügyfél számára a havi törlesztő részlet is. Nem beszélve arról, hogy így gyorsabb az ügyintézés, hamarabb jut az eladó a pénzéhez, a vevő pedig az újonnan vásárolt autóhoz.

A lízingcég folyamatosan figyelemmel kíséri az adott kereskedés ügyfeleit a hiteltörlesztés rendszeres fizetése kapcsán, aminek következményeként különböző kategóriákba sorolják kereskedéseket. Ezek a következők – szigorított: magasabb önerő, több dokumentum, rövidebb futamidő, esetleg lízing konstrukció;
normál: a nagy átlag; prémium: könnyített bírálat, kevesebb dokumentum, magasabb kockázatú termékék.

Problémás autóhitelek 2009-ben

0

Ugyan a 2009-es év vége felé már egyre több jel utal arra, hogy kifelé haladunk a válságból, hogy változás várható, az autófinanszírozási piacon a mögöttünk álló év statisztikái siralmasak.

A kihelyezett hitelállomány idén drasztikus csökkenést mutatott: a korábbi években soha nem volt még ilyen alacsony a kihelyezett járműhitelek (ez alatt az autóhiteleket, teherautóhiteleket és motorhiteleket értjük, ide sorolhatnánk még például a hajóhiteleket is, de azok száma elenyésző a két- és négykerekű járművekre felvett kölcsönökhöz képest) együttes állománya. 2009 mélypontja egyértelműen a nyolcadik hónap, vagyis augusztus volt, ekkor épphogy 2 mrd forint fölé kúszott a mutató.

Mi lehet a háttérben? A pénzügyi világválságra manapság mindent rá lehet fogni, ez esetben okkal játszhatjuk ki a válság-kártyát, de nézzünk egy kicsit a felszín alá. A bankok, pénzintézetek azonnal megkongatják a vészharangot, ha veszélyben érzik pozícióikat és/vagy profitjukat, a járműhitel-kihelyezések csökkenése azonban nem váltott ki különösebb reakciót belőlük (erre a Magyar Nemzeti Bank hívta fel a figyelmet).

Akkor mégis mi történhetett? A potenciális hitelfelvevők, ügyfelek anyagi helyzete általánosságban romlott az elmúlt évben. Sokan utcára kerültek, másoknak csökkent a fizetése, a megint mások csökkentett munkaidőben dolgoznak, és még sorolhatnánk az okokat. A családi költségvetésre komoly csapást mér, ha akár csak az egyik fél veszti el a munkáját, a megtakarítások hamar elfogynak, a hitelek törlesztői pedig a forint gyengülése miatt inkább csak nőttek, mint csökkentek, új autó/hitel vásárlására/felvételére természetesen esély sincs.

A szakértők azonban azt emelik ki, hogy ez a jelenség csak az érem egyik oldala: a másik oldalon a bankok kőkemény szigora áll, a korábbi “aranykorhoz” képest sokkal kevesebben felelnek meg a kritériumoknak, vagyis azok közül sokan, akik 2007-ben vagy 2008-ban azonos feltételek mellett gond nélkül autóhitelhez, motorhitelhez stb. jutottak volna, azoknak ma erre esélyük sincs. A legfontosabb kitételek: aktív BAR-listásoknak (KHR-lista) ma nem folyósítanak autóhitelt, és azoknak sem, akik nem tudnak megfelelő igazolt jövedelmet felmutatni. Valódi változásra még várni kell.

Hírek az autók, a járműfinanszírozás világából

0

Igyekszünk érdekességekkel, hasznos információkkal szolgálni látogatóinknak, a száraz tényeket könnyebben emészthető, érthetőbb formában bemutatni. Természetesen célunk nem csak a szórakoztatás, hiszen az itt közölt tudnivalókkal akár pénzt, utánajárást is spórolhat, hiszen egy rosszul kiválasztott autóhitel-konstrukció évekig végigkíséri az életét, ha “csak” tízezer forinttal kedvezőbb törlesztőrészletet kap segítségünkkel, egy hosszabb kifutású kölcsön esetében máris százezereket takaríthat meg, ami egyáltalán nem elhanyagolható a családi költségvetés szempontjából. Ha valami nem egészen érthető az Ön számára, hozzászólhat az egyes bejegyzésekhez vagy felveheti a kapcsolatot munkatársainkkal, akik hosszú évek tapasztalatával a hátuk mögött minden bizonnyal kielégítő választ adnak kérdéseire. Bármilyen típusú, rendszámmal rendelkező új vagy használt gépjármű vásárlásához kérheti segítségünket, legyen szó személyautóról, kishaszongépjárműről, motorkerékpárról vagy akár kamionról – kollégáink munkája az Ön irányába teljesen ingyenes, sem előre, sem utólag nem kérünk pénzt szolgáltatásainkért. Az ügyintézés rugalmas és gyors, ha úgy kívánja, otthonába visszük a szerződést, így ki sem kell mozdulnia az autóhitel folyósításáig, ami akár 3-5 napon belül megtörténhet.