A következő témában írt bejegyzések: Autók

Autókereskedelem és autófinanszírozás

0

Az autókereskedők egyre inkább tisztában vannak a piaci kockázatokkal, lehetőségekkel és folyton gyorsabban, hatékonyabban képesek lefordítani ezeket konkrét intézkedésekre vállalkozásuk számára.

Így a térség egyes országaiban a márkakereskedői viselkedésben bekövetkező változások fokozatosan láthatóbbá válnak és – a gazdasági lelassulás és a közelgő válság fényében – valószínű, hogy sok márkakereskedő már elkezdte megtenni a lépéseket, hogy vállalkozását megóvja a piac lelassulásától.

Tevékenységeik során az autókereskedők főként rövid távú rulírozó hiteleket használnak készletük finanszírozására. A jelenlegi gazdasági helyzet miatt ez a finanszírozási forrás korlátozottá és drágábbá vált, ami sok márkakereskedőt igen nehéz helyzetbe hozott pénzforgalom tekintetében. Ahol továbbra is akadnak rendelkezésre álló autóhitel keretek, ott az autófinanszírozó cégek egyre szigorúbb feltételeket szabnak a finanszírozáshoz. Ráadásul az értékesítési volumenek csökkennek, a profit marzsok zsugorodnak, a kamatlábak magasabbak és a rossz hitelek aránya emelkedik. Mindezek együttes kezelése bármilyen vállalkozás számára komoly problémát jelentene. A legnagyobb túlélési eséllyel azok a kereskedők indulnak, akik több lábon álló termékportfólióval rendelkeznek, pl. márkaszervizekkel, gyorsjavító-műhelyekkel és utóértékesítési termékekkel.

Noha a kereskedők pénzügyi helyzetüket viszonylag jónak ítélték meg, az eladások drámai mértékű lelassulását nemigen látták előre, ez még alig került látóterükbe. Azok az autókereskedők pedig, akik nem foglalkoznak az új autók értékesítésénél, részben az új autó hitelek hiánya révén felmerülő bevételkieséssel, még rosszabb túlélési esélyekkel számolhatnak.

Volkswagen – új utak

0

A Volkswagen népautóként indult a negyvenes években, de hamar rákényszerítették a változó trendek a stratégia módosítására, és a népautó szerep elhagyására.

A kérdés többrétű vizsgálatot igényel, mert a VW megítélése különböző a területileg eltérő piacain, más tehát hátországában, Németországban, más Nyugat-Európában, és Magyarország is külön elemzést igényel.

Itthon nem volt soha olyan nagymértékű a VW név azonosítása a jelentésével, mint külföldön. Ezért a VW stratégiájának kialakítása során fontos, hogy a piacok jellemzői, a fogyasztók igényei szerint kommunikáljon. A kérdés tehát az, sikerül-e, illetve sikerült-e olyan erős Volkswagen brandet kiépíteni, ami már eltávolodott a népautó kategóriából, és kiemelkedően stabil a konkurenciával folytatott küzdelemben. A Volkswagen néhány évtizede még az autó piac diktálójának számított, mindig megújulni tudásával, innovatív megoldásaival, újszerű technikai vívmányaival, amelyekkel nem egyszer forradalmasította az autóipart.

Manapság azonban a fejlődő konkurencia mellett elvesztette ezt a szerepét. A versenytársak átvették a VW újításait, és szélesedő termékpalettán alkalmazták azokat, míg a Volkswagen mindig egy lépéssel utánuk reagált csak. Ezzel a helyzettel azonban nem szeretne hosszú távon kiegyezni a márka, ezért új stratégiát alkalmaz. Bővíti modellpalettáját, hatékonyabbá teszi kommunikációját. A kérdés tehát az, sikerül-e ebből a megszorított pozícióból kitörnie a Volkswagen vállalatnak. A márka a Phaetonnal új utakra lépett, a D piaci szegmensbe szeretne betörni, ahol olyan nagy presztízsű típusok találhatók, mint a BMW 7-es limuzinjai, a Mercedes S-osztályos modelljei, a Toyota zászlóshajója, és az új Audi A8-as.

A Phaetonnal a Volkswagennek nem csupán a kategória újraértelmezése a célja, hanem a márka továbbfejlesztése, presztízsértékének növelése. Nagy szerepe van a Volkswagenről már kialakult képnek a Phaeton bevezetésénél, hiszen Németországban nagyon erős a brand visszahúzó ereje, mert neve alapján NÉPAUTÓ-t jelent, és ez a beskatulyázás nem tesz jót egy limuzin kategóriában versenyző modellnek. A kérdés tehát, vajon sikerül-e a Phaetonnal megfelelő piaci részesedést kicsikarni a Volkswagennek a D szegmensből?

Uniós autóeladások – számokban

0

Sajnos az előzőekhez képest semmilyen pozitívumról nem számolhatunk be a blog olvasóinak. Az új autók eladása körüli problémák nem hogy csökkennének vagy megoldódnának, hanem egyre rosszabb a helyzet.

Egy jelentés szerint az Európai Unió tagállamaiban a válság előtti utolsó, „békebeli” tavaszhoz képest nagyon komoly visszaesés mutatkozik az eladott új autók számában. Persze, megkérdezheti az olvasó, hogy na és? Miért érdekes az, hogy mennyi új autót (vagy akár használtat) adnak el, mennyi autóhitel kerül folyósításra? Kit érdekel ez az autógyártókon, néhány meg nem nevezhető autószalon-tulajdonoson kívül? Nos, valójában mindenkit: ha ugyanis az autóeladások rosszul állnak, az egyszerre tünet és ok.

A kettőt persze nem szabad összekeverni. Az olasz, francia és német kormány (három nagy autógyártó ország, ahol több mint tízféle autómárkát gyártanak) nem véletlenül határozott úgy, hogy roncsprémiumot ad: a régi, lepattant járművek eltűnnek az utakról, kisebb lesz a légszennyezettség, az autógyárak gyártási kapacitását jobban kihasználják, munkahelyek maradnak meg, nem áll le az innováció és a fejlesztés. Az autóipar olyan hatalmas iparág, amelynek a helyzete a világon milliók életére van hatással közvetetten és közvetlenül az olajipartól a falusi autóalkatrész-bolt tulajdonosáig.

Visszatérve tehát a számokhoz. Mindig az évek azonos időszakát érdemes összevetni, hiszen az autóeladások száma éven belül is igen hullámzó teljesítményt mutat. 2009 elején már érezhető volt a válság, de inkább csak az év további részében bontakozott ki. Ezzel együtt a 2008-as adatokhoz érdemes visszanyúlni. Folyamatos növekedést várni merő ostobaság, sehol sincs folyamatos növekedés, ez olyan, mintha valaki azt kérné számon egy egyszerű állampolgártól, hogy miért nincs egyre több autója, háza stb. Ha egyszer megvettük, akkor az elég – egy ház egy életre, egy autó is évekre.

Viszont a statisztikák nem arról árulkodnak, hogy nagyjából ugyanannyi autó fogyna, tehát ahogyan „elhasználódik” a kocsi, úgy jön helyette az új (vagy esetleg újabb, de használt). Most a helyzet az, hogy a két évvel ezelőttihez képest az Európai Unió területén 22%-kal kevesebb új autót adnak el a kereskedők. A roncsprémium segített a németeken, amíg volt. Azonban tavaly megszűnt, tehát immár megint csak az új autó valódi árát kellene kifizetni, ez pedig már nem ízlik a teutonoknak: az autóeladások a két évvel ezelőttinek 66%-ra estek vissza. A franciák és az olaszok, valamint a spanyolok is tudtak egy kicsit bővülni, ez kizárólag annak köszönhető, hogy az első két országban roncsprémiumrendszer van, sőt, előbbien 5000 eurót engednek el az autó árából. Valljuk meg, ha nálunk is elengednének 1,3 millió forintot a kocsik árából, akkor bizonyára fellendülne itthon is a piac.

Ha már a visszaesés mértékénél tartunk, ne felejtsük el megemlíteni a sereghajtókat – hogy magyar vonatkozása is legyen a hírnek. Sajnos nem lehet olyan területen vizsgálódni manapság, ahol ne lennénk az EU sereghajtói közt. Ez itt is így van. Romániában több mint 60%-kal kevesebb autót vettek az év első hónapjaiban, mint két éve, de nálunk sem sokkal jobb a helyzet: 58%-os a visszaesés. Nincs pénz, nincs roncsprémium, az állam és a polgárai is szegények. Így megyünk neki a válságból kivezető útnak, és indulunk a versenyben, amely az év végére feltámadó piacok újraelosztásáért indul. Szép kilátásaink vannak már megint.

Hírek az autók, a járműfinanszírozás világából

0

Igyekszünk érdekességekkel, hasznos információkkal szolgálni látogatóinknak, a száraz tényeket könnyebben emészthető, érthetőbb formában bemutatni. Természetesen célunk nem csak a szórakoztatás, hiszen az itt közölt tudnivalókkal akár pénzt, utánajárást is spórolhat, hiszen egy rosszul kiválasztott autóhitel-konstrukció évekig végigkíséri az életét, ha “csak” tízezer forinttal kedvezőbb törlesztőrészletet kap segítségünkkel, egy hosszabb kifutású kölcsön esetében máris százezereket takaríthat meg, ami egyáltalán nem elhanyagolható a családi költségvetés szempontjából. Ha valami nem egészen érthető az Ön számára, hozzászólhat az egyes bejegyzésekhez vagy felveheti a kapcsolatot munkatársainkkal, akik hosszú évek tapasztalatával a hátuk mögött minden bizonnyal kielégítő választ adnak kérdéseire. Bármilyen típusú, rendszámmal rendelkező új vagy használt gépjármű vásárlásához kérheti segítségünket, legyen szó személyautóról, kishaszongépjárműről, motorkerékpárról vagy akár kamionról – kollégáink munkája az Ön irányába teljesen ingyenes, sem előre, sem utólag nem kérünk pénzt szolgáltatásainkért. Az ügyintézés rugalmas és gyors, ha úgy kívánja, otthonába visszük a szerződést, így ki sem kell mozdulnia az autóhitel folyósításáig, ami akár 3-5 napon belül megtörténhet.