A következő témában írt bejegyzések: Érdekességek

2011-ben sem lódul meg az autópiac

0

A tavalyi év végén a magyarországi autókereskedők durván negyede gondolta úgy, hogy kivonul a hazai piacról, szemben az egy évvel korábbi négy százalékkal – derült ki a PwC (PricewaterhouseCoopers) felméréséből.

A tavalyi össz-személyautó eladás mintegy 50 százalékkal maradt el a korábbi évektől, ennek háromnegyede készpénzért cserélt gazdát – változtak tehát a finanszírozásbeli arányok is. Sokan igyekeznek autóhitel felvétele nélkül megoldani az autóvásárlást. Hitel típusú konstrukciók esetében leginkább a lízing és a tartós bérlet aránya csökkent. A fentiek okán számos autókereskedő kényszerült bezárásra, a még talpon lévők közül néhányan pedig aránytalan mértékben megerősödtek. A magyarországi autópiac jelenlegi szereplői közül csak 2-3 százalék remél idén és jövőre változást, a többi tetemes hányad ha nem is további gyengülésre, de mindenképpen stagnálásra számít.

Hírek az autók, a járműfinanszírozás világából

0

Igyekszünk érdekességekkel, hasznos információkkal szolgálni látogatóinknak, a száraz tényeket könnyebben emészthető, érthetőbb formában bemutatni. Természetesen célunk nem csak a szórakoztatás, hiszen az itt közölt tudnivalókkal akár pénzt, utánajárást is spórolhat, hiszen egy rosszul kiválasztott autóhitel-konstrukció évekig végigkíséri az életét, ha “csak” tízezer forinttal kedvezőbb törlesztőrészletet kap segítségünkkel, egy hosszabb kifutású kölcsön esetében máris százezereket takaríthat meg, ami egyáltalán nem elhanyagolható a családi költségvetés szempontjából. Ha valami nem egészen érthető az Ön számára, hozzászólhat az egyes bejegyzésekhez vagy felveheti a kapcsolatot munkatársainkkal, akik hosszú évek tapasztalatával a hátuk mögött minden bizonnyal kielégítő választ adnak kérdéseire. Bármilyen típusú, rendszámmal rendelkező új vagy használt gépjármű vásárlásához kérheti segítségünket, legyen szó személyautóról, kishaszongépjárműről, motorkerékpárról vagy akár kamionról – kollégáink munkája az Ön irányába teljesen ingyenes, sem előre, sem utólag nem kérünk pénzt szolgáltatásainkért. Az ügyintézés rugalmas és gyors, ha úgy kívánja, otthonába visszük a szerződést, így ki sem kell mozdulnia az autóhitel folyósításáig, ami akár 3-5 napon belül megtörténhet.